Gyapi, a puha, agyaras barát - Képzelt beszélgetés egy több mint
tízezer éves mamuthölgy “leszármazottjával” (1.rész)

Takács Mariann, az MTI tudósítója írja:
   (MTI-Press) - Volt ám meglepetés, amikor először megláttalak!
Emlékszel? Százhalombattán egy esős, hűvös nyári estén történt. A
Duna-parti halászcsárdában egy nemzetközi sportesemény befejeztével a
szervezők, rendezők és más, magas rangú vendégek épp vacsorához
gyülekeztek. “Messziről jött” újságíróként elvegyültem közöttük,
gondosan kerülve a röpke szóváltások kapcsán esetleg felmerülő
kérdésnek még a lehetőségét is: ugyan én milyen sportsikereket tudok
felmutatni (a testnevelési órák örökös felmentettje pozícióhoz még nem
találtak ki díjat, serleget). Egy médiadíjjal azonban “gazdagabb”
lettem aznap este - ez okból érkezett a vacsorameghívás - , és te
voltál a bónusz.


   Nem tudhattam, hogy egy jókora papírtáskában ott rejtőzöl
valamelyik asztal alatt, és talán csóválod az ormányod a neked nem
tetsző híreken, esetleg meglengeted nagy füledet, amikor friss dunai
levegőt hoz az esti szél. Ismerős illat, ismerős környezet… A folyó,
melyben pár éve megtalálták ősöd csontjait, amelyek alapján te
megszülethettél.
   Közel három esztendeje Gyapi névre kereszteltek gyapjas mamut
mivoltodra tekintettel, de minderről nekem ott és akkor fogalmam sem
volt. Csak vártam és izgultam, mígnem középre szólított a
polgármester, mondott pár szót a díjam hátteréről, majd egy ölnyi
virág mellett a kezembe nyomott egy nyitott tasakot, és benne téged.

Azóta őrzöd az álmomat

   Virágkölteményt, oklevelet, miegyebet félretéve óvatosan
kihúztalak rejtekedből. Kicsi voltál, pihe-puha, és ormányodtól,
agyaradtól eltekintve ölbe simuló. Valaki megsúgta: “ő a város
kabalafigurája, a hatalmas testű gyapjas mamut modern fazonú,
kicsinyített mása, plüssből készítve, Százhalombatta címerének
színeivel felöltöztetve. Őt adjuk ajándékba a legkedvesebb
vendégeinknek…”
   Kösz - vetettem oda -, mert minden figyelmemet rád
összpontosítottam. Emlékszel, ahogy megsimogattam kevéske, pihés
hajadat? Ahogy rácsodálkoztam legyezőnagyságú füleidre, melegbarna
“plüssbőrödre”, sokatmondó szemeidre? Ugye, nem fájt a folyton
vállamba ütköző ormányod, és nem esett rosszul a percekig tartó
dögönyözés? Talán szédültél, amikor megforgattalak, hogy
szemrevételezzem kék-sárga-piros színekben pompázó mellényedet,
aprócska nadrágodat. Ha így volt, bocsánatot kérek. Zömök tested,
vaskos mancsod és oszloplábaid miatt félhettem is volna tőled, de az
összhatás miatt nem lehetett nem mosolyogni rád. Te vajon mit szóltál
hozzám? Idegenkedtél tőlem, vagy érezted, hogy barátokká válhatunk?
   Óvatosan visszacsúsztattalak a szatyorba, de vacsora közben is
figyeltelek, nehogy elvesszél, majd együtt hazaautóztunk hozzám, és a
kanapéra tettelek (ott érzed most is a legjobban magad). Azóta őrzöd
az álmomat, és kérlelő-bátorító tekinteteddel szinte noszogatsz, ha
lanyhulni látod a munkakedvemet. Bevallom: ebben a pillanatban is
szükségem lenne némi instrukcióra. Visszaadhatnád a “kölcsönt” - hisz
rólam te már mindent tudsz -, mesélhetnél kicsit magadról! Jó, jó, nem
kell felmondanod a történelemkönyveket, családi titkaidtól is
eltekinthetünk. Elég, ha anyukád vagy a nagymamád, nagynénid,
keresztanyád, pontosabban: a Dunába veszett női ősöd csontjainak
felfedezéséről és további sorsáról adsz némi felvilágosítást. Hiszen
neki(k) köszönheted születésedet.
   Miért hallgatsz? Szemérmes vagy? Távol áll tőled a dicsekvés?
   Kössünk alkut! Elmesélem, én mit tudtam meg a helyiektől, és ha
igaz a történet, akkor megelégszem egy bólintással. A szemedből látom,
hogy tetszik ez a megoldás.

Csapj a tenyerembe, Gyapi!

   Szóval, állítólag úgy tízezer - de lehet, hogy húszezer - évvel
ezelőtt az érdi fennsíkon több gyapjas mamut is élt, közülük került
egy (vagy több) példány a közeli Dunába. Ne kérdezd, hogy élve vagy
halva, és azt se, békés vagy erőszakos halált halt(ak)-e szegény(ek).
   Telt-múlt az idő, mígnem pár esztendeje egy százhalombattai
képviselő a várost határoló Duna vizében felfedezett egy mamutcsontot.
Kihalászták, bevitték a battai Matrica múzeumba, majd régészekkel
megvizsgáltatták.
   ”Jégkorszak végi gyapjas mamuthölgy” - örvendeztek a szakemberek,
és nem is volt kérdés, hogy a csontnak a múzeumi kiállításon a helye.
   Figyelsz? Tudsz követni? Minta elbóbiskoltál volna. Unod a “hogy
néztek ki az ősök” kezdetű történeteket? Elhiszem… Ugorjunk: most már
tényleg te jössz!
   A város vezetői “fantáziát” láttak a ritka leletben - arra
gondoltak, hogy megcsináltatják azt a bizonyos mamutot kicsiben,
plüssből, hadd örvendezzen neki mindenki, aki meglátja majd a helyi
rendezvényeken, no meg aki ajándékba kapja. A régi dokumentumok meg a
lelet alapján elképzeltek, megterveztek, szorgos kezek mintadarabot
csináltak belőled, sőt szépen fel is öltöztettek. Így születtél afféle
soha meg nem növő mamutkölyöknek… Csak a neved hiányzott, de nem
sokáig.
   2008. nyarán pályázatot hirdettek az ovisok, iskolások között,
amelyet egy akkor nagycsoportos óvodás kislány nyert meg. Ő szerette
volna, hogy Gyapinak hívjanak.
   Találó, igaz? Tetszik neked? Szerintem kedves név.
   Tudod, hogy azóta nyáron van a szülinapod? Az elsőt nagy
csinnadratta kísérte: összejött egy csomó gyerek a múzeumban, ahol
őseidről filmet vetítettek nekik, sőt megtanulhatták a tiszteletedre
korábban írt dalt is. De ez még nem minden! Ha nem emlékeznél, eszedbe
juttatom: egy három és félezer éves recept alapján sütött epertortát
tálaltak fel, amelyet életnagyságú hasonmásoddal együtt fogyasztottak
el a kicsik.  (folyt.)