16
Feb
Klasszikusok kétharmados ritmusban: Pálffy képviselőnek nem tetszik a színdarab, levetetné a programból
A Nemzeti Színház igazgatója ügyében született, közelmúltbeli KDNP-s állásfoglalásról, amelyben kifogásolják, hogy a témában semmi érdemleges nem történt, Pálffy István most kifejtette: november közepén-végén a Nemzeti Színház igazgatója oda akarta adni a Nemzetit a Nagy-Romániát ünneplő románoknak, miután azok kérték a helyszínt. “Ebből óriási közfelháborodás volt – akkor kértük a kultúráért felelős államtitkárt, hogy tegye meg a szükséges lépéseket; vizsgálja át a Nemzeti igazgatójának szerződését és állapítsa meg, milyen felelősségre vonást kell érvényesíteni. Nem történt semmi, és innentől kezdve ez nem csak munkaügyi, hanem érzékeny politikai kérdés is “ -érvelt a KDNP-s politikus.
Különösen azért – tette hozzá -, mert a nemzeti ünnep előtt ismét olyan bemutatók várhatók a Nemzeti Színházban, amik borzolják a kedélyeket, és ezt meg kell előzni. A politikus nevesítette is a kifogásolt művet, Závada Pál: Magyar ünnep című darabját, ami “tökéletesen alkalmas egy kísérletező szubkulturális színházba, de nem a nemzet egészének a színpadán és nem a nemzeti ünnep előtt, ami óriási vitákat fog gerjeszteni”.
-
moncsak reblogged this from kosullo
-
perfectvillain liked this
-
emzsofi liked this
-
hettie liked this
-
sronti liked this
-
akiraly reblogged this from kosullo and added:
azert az mar tenyleg...netovabbja lenne, ha...mualkotas...
-
parakovacs reblogged this from kosullo
-
karmapyrin liked this
-
koosnya liked this
-
jehova liked this
-
kosullo posted this